Home
Educorb

Határon átnyúló szeminárium tanirodavezetök számára 2009.10.13-án Lanzenkirchenben

Az EDUCORB projekt nyári teendői közt konkretizálódott egy - a pedagógusok, taniroda vezetők közt meghirdetett - szakmai nap gondolata, amit a tett is követett.

Elkezdődött a szervezés a határon „innen és onnan" is, mire minden rész a helyére került.

Az előjelek nem voltak kecsegtetőek. Az éjszakai vihar fákat döntött keresztbe az úton, és a nem várt 20oC-os lehűlés sem emelte a komfortérzetünket.

Ilyen előjelek mellett vágott neki kis csapatunk a hosszú útnak.

A helyszínre érve szívélyes fogadtatásban volt részünk, a szervezés precíz, pontos volt. A kezdeti kötetlen ismerkedést - beszélgetést követően kezdődtek az előadások.

Az előadók jól felkészült gyakorlati szakemberek voltak, akik érdekes előadásokban prezentálták mondanivalójukat. A nap folyamán a tolmácsolás kifogástalanul műkötött, a technika mindenkit elbűvölt.

A délután folyamán egy interaktív foglalkozáson vettünk részt, amikor az ACT szakembere Peter Bezdek Úr egy gyakorlati foglalkozás keretén belül mutatta meg, hogy miként is lehet elektronikus úton űrlapokat kitölteni.

Külön szó legyen a helyszínről, a házigazdákról. Gyönyörű környezetben található a lanzenkircheni egyházi iskola, ami eredetileg rendháznak épült, és folyamatos fejlődéssel érte el jelenlegi állapotát. Az intézményben ma már csak tanítás folyik óvodás kortól a középiskolával bezárólag. Ez az intézmény úgy kulsőségeiben, mint szellemiségében külön dicséretet érdemel. Ilyen környezetben, ilyen iskolába érdemes elmenni.

Örülünk, hogy részesei lehettünk ennek az élménynek is.  

 

Logoblock