Home
Educorb

Osztrák és magyar óvopedagógusok találkozója Fertöszentmiklóson

Osztrák és magyar óvodavezetők, óvodai szakfelügyelők, nyelvi foglalkozásokat tartó óvópedagógusok, és a tevékenyégekért felelős projektpartnerek találkoztak 2010. januárban  Fertőszentmiklóson, hogy beszámoljanak egymásnak az eddig, a korai nyelvfejlesztés területén elért eredményeikről, tapasztalataikról.

A résztvevőket Fertőszentmiklós polgármestere, a Sopron-Fertőd Kistérség Többcélú Kistérségi Társulás alelnöke, Horváth Tibor köszöntötte, aki beszédében a kezdeményezés jelentőségét hangsúlyozta a települések számára. Elmondta, hogy azok a gyerekek, akik az óvodában a német nyelvet tanulják, a jövőben a nemzetközi kapcsolatok fejlesztéséhez nagyban hozzájárulhatnak.

Jelenleg az EDUCORB projekt keretében az alsó-ausztriai Industrieviertel két óvodájában kb. 120 gyermek tanulja a magyar nyelvet. A sopron-fertődi kistérségben tavaly szeptembertől már 14 óvoda és kb. 250 óvódás vesz részt a program keretében német nyelvi foglalkozásokon.

A találkozó további témája volt a 2010-re tervezett, óvodákat érintő projekttevékenységek megtervezése: az áprilisi kétnapos ausztriai szeminárium óvópedagógusok számára, ill. a júniusra tervezett nemzetközi óvódástalálozó.

A találkozót követően az osztrák résztevevők ellátogattak a fertőszentmiklósi óvodában, ahol egy német nyelvi foglalkozáson vettek részt.

 

Logoblock