Home
Educorb

Hatron tnyl rendezvny kzpiskolk rszre, 2011. oktber 12., Sta. Christiana Frohsdorf, Ausztria

TANULJUNK HATROK NLKL GAZDLKODNI

Az Industrievierteli Regionális Fejlsztési Egyesület-Projketmenedzsment a „Partnerség az oktatásáert a határtérségben (EDUCORB) című képzési projektjének keretében Nyugat-dunántúli és industrievierteli szak- és szakközépiskolák igazgatói / tanárai, valamint diákjai részére rendezte meg a

„Tanuljunk határok nélkül gazdálkodni" című rendezvényt,

mely egyúttal a tanirodák részére előállított e-learning tananyag bevezetésének indítórendezvényeként is szolgált.

A rendezvény helyszínéül a Frohsdorfban található Sta Christiana Szakközépiskola szolgált, ahol a magyar nyelvet immár 9 éve tanítják.

KÖSZÖNTŐ, BEVEZETŐ

A házigazda Dr. Alexander Kucera iskolaigazgató köszöntője után az illetékes szakfelügyelők képviselői fejezték ki az Alsó-ausztriai Tartományi Iskolatanács részéről a kezdeményezés támogatását.

Birgit Wagner (Retz-i turisztikai SZKI igazgatója) hangsúlyozta, hogy a kultúrális összefüggések és interkultúrális cselekvési kompetenciák ismerete a fiatalok mai világban való orientálódásának, életének és munkájának egyik lényeges alapfeltétele.

Ulrike Nagy (Iskolafejlesztési projekt menedzser) Ludwig Wittgenstein idézetével támasztotta alá az EDUCORB ötletet: „Nyelvi határaink a világról alkotott képünk határát jelentik!"

INFORMÁCIÓS ELŐADÁSOK

Vörös Károlyné, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára és Dieter Bader, az Alsó-ausztriai Gazdasági Kamara vállalkozásalapítási szolgálatától gyakorlati és aktuális információkkal szolgáltak a vállalatalapításról szóló előadásaikban.

AZ E-LEARNING TANANYAGCSOMAGOK BEMUTATÁSA

Az EDUCORB projekt partnerek az osztrák és magyar résztvevők részére külön-külön csoportokban mutatták be a „Határon átnyúló kereskedelmi és gazdasági ismeretek az osztrák-magyar területen" című új e-learning tananyagcsomagot.

A tananyag a magyar iskolák részére a Keszthelyi Akadémia Alapítvány moodle felületén, http://www.edu.kaa.hu/, az osztrák iskolák részére pedig az Industrievierteli Regionális Fejlesztési Egyesület-Projektmenedzsment által létrehozott  http://e-learning.educorb.eu/ felületen hozzáférhető.

Elöadások

Képek

A rendezvny programja

HATRON TNYL EGYTTMKDSI WORKSHOP

pedagógusok a következő kérdéskörhöz gyűjtötték össze moderált kiscsoportokban tapasztalataikat és ötleteiket:

  • Hogyan kezdhetünk el együttműködéseket?
  • Melyek az együttműködések szempontjából fontos szempontok?
  • Hogyan bővíthetők az együttműködések?

Mag.ª Birgit Wagner és Mag.ª Hajnalka Triteos Meidlik elöadásaikkal értékes inputot szolgáltattak.

Prezentációk


INTERKULTRLIS KVZ

A workshoppal párhuzamosan a diákok részére multikultúrális kvíz került megrendezésre, melynek keretében a fiatalok próbára tették az adott szomszédos országgal kapcsolatos ismereteiket és határon átnyúló vállalkozásokhoz ötleteket is kifejlesztettek.

A kvízen a következő iskolák diákjai vettek részt:

Industrieviertel:

  • Höhere Lehranstalt für Mode und Bekleidungstechnik Wiener Neustadt (HLM Wr. Neustadt)
  • Bundeshandelsakademie und Bundehandelsschule Neunkirchen (HAK Neunkirchen)
  • Bundeshandelsakademie und Bundehandelsschule Baden (HAK Baden)
  • Bundeshandelsakademie und Bundehandelsschule Bruck an der Leitha (HAK Bruck/Leitha)

Nyugat-Dunántúl:

  • Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási nyelvű SZKI, Győr (Baross Győr)
  • Keszthelyi Akadémia Alapítvány Gazdasági Szakközépiskola (KAA)
  • Dr. Mező Ferenc-Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola, Nagykanizsa (Dr. Mező Ferenc Nagykanizsa)
  • Pálffy Miklós Kereskedelmi szakképző Iskola, Győr (Pálffy Győr)
  • Quantum Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola, Győr (Quantum Győr)
  • Gyárvárosi és Szabadhegyi Főigazgatóság Szabadhegyi Magyar-Német Középiskola, Győr (Szabadhegyi Győr)
  • Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium, Kőszeg (Evangélikus Kőszeg)
  • Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Győr (Deák Győr)

Az 55 magyar és osztrák versenyzőt 10 vegyes csapatba osztottuk és az öt állomás feladataival közösen kellett megbírkózniuk.

Lásd a kvíz és a versenyállomások leírását itt.


A KVZ EREDMNYE, DJKIOSZTS

A rendezvény fénypontja a workshopkról szóló összefoglaló és a multikultúrális kvíz győztes csapatának díjazása volt.

A győztes csapat tagjai az Európai uniós INTERACT és CENTRAL EUROPE programok által rendelkezésre bocsátott hasznos nyereményket vehettek át.

A kvíz eredménye (Maximális pontszám: 100 pont)

1. helyezés

5. csapat: Astrid Böhm (HAK Neunkirchen), Boban Hazirovic (HAK Bruck/Leitha), Kovács Réka, Németh István, Práger Nikolett (Pálffy Győr).

86,5 pont

2. helyezés

7. csapat: Julia Kirchner und Aylin Ucan (HAK Neunkirchen), Dobos Petra (xx), Mándli Eszter (Dr. Mező Ferenc Nagykanizsa), Pozsonyi Diána (Szabadhegyi Győr)

83,5 pont

3. helyezés

4. csapat: Carina Scherz, Denise Bauer (HAK Neunkirchen), Horváth Barbara, Molnár Ramóna (Baross Győr), Kapoli Fatime (Pálffy Győr)

82 pont

és

8. csapat: Kerstin Heinschink, Aleksandra Kuzmanovic (HAK Baden), Tóth Alexandra, Üst Katalin (Dr. Mező Ferenc Nagykanizsa), Gáspár Dóra (Evangélikus Kőszeg)

82 pont

4. helyezés

2. csapat: Julia Schlager, Claudia Guttmann, Lena Herdina (HLM Wr. Neustadt), Muzsai Fruzsina (Deák Győr), Csizmadia Tímea, Dér Zsuzsanna (Quantum Győr)

80 pont

5. helyezés:

1. csapat: Melanie Moser, Natascha Weißenberger, Bianca Kienzl (HLM Wiener Neustadt), Rigó Zoltán, Madarász Klaudia, Deák Réka Orsolya (Deák Győr)

79,5 pont

6. helyezés:

6. csapat: Iris Glaser, Katherina Hofer (HAK Neunkirchen), Koller Katalin, Kiss Viktória, Németh Alexandra (Szabadhegyi Győr)

79 pont

és

9. csapat: Mathias Schirk, Jacob Fenz (HAK Baden), Cselik Georgina, Schlögl Bettina, Sebestyén Dalma (Eélikus Kőszeg)

79 pont

7. helyezés:

10. csapat: Melanie Mayer, Melanie Schmid (HAK Bruck/Leitha), Dél Blanka, Nagy Viktória, Egerszegi Alexandra (KAA)

74,5 pont

8. helyezés:

3. csapat: Naima Langenberger, Katharina Cagala (HLM Wr. Neustadt), Kardos Kristóf, Both Krisztián, (Quantum Győr), Bors Angyalka, Csáktornyai Vivien (Baross Győr)

74 pont

 

Logoblock